2024. Október 09. Szerda, Dénes  
Genetikai és környezeti tényezőktől is függ a változó kor kezdete
Nagyban függ a genetikai adottságoktól, mikor veszi kezdetét a nők életében a menopauza – állítja egy friss tanulmány. Azon hölgyeknek, akiknek édesanyja vagy nővére 45 éves korára már érzékelte a tüneteket, hatszor nagyobb esélyük van ugyanerre, mint másoknak.

 

Az öröklött tényezők szerepét kutatva a szakemberek egymással rokoni kapcsolatban lévő nőket vizsgáltak. A kiindulópont az volt, hogy ha például az egypetéjű ikrek esetében a menopauza időpontja jellemzően közelebb van egymáshoz, mint a nem egypetéjű ikreknél, az mindenképpen azt sugallja, hogy a gének szerepe alapvető jelentőségű (hiszen az egypetéjűek génállománya sokkal inkább megegyező, mint a kétpetéjűeké). Ha pedig a lánytestvérek viszonylatában közelebb esik egymáshoz a változó kor kezdete, mint anyák és lányok esetében, az abba az irányba mutat, hogy a környezeti tényezők is fontosak. Ennek oka, hogy a nővérek génállománya nagyjából annyiban felel meg egymásnak, mint az anyáké és lányaiké, de a testvérek életmódja többnyire sokkal közelebb áll egymáséhoz, mint a szülőkéhez.

Az angol kutatók ugyanakkor hozzáteszik: a menopauza kezdetének időpontja nem kizárólag öröklött tényezőkön múlik, környezeti tényezők is jelentős mértékben hozzájárulnak. Vagyis a géneknek komoly szerepük van abban, mikor indulnak be az elkerülhetetlen biológiai folyamatok, de az életmód szintén számít. Ebből az is következik, hogy a nők maguk is befolyásolhatják az időpontot azzal, hogyan élnek a mindennapokban. A kutatás vezetői megjegyzik: bizonyítható, hogy azok a hölgyek, akik dohányoznak, egy-két évvel előbb lépnek be a változó korba, mint nemdohányzó társaik. Ugyanez igaz azokra a nőkre is, akik sosem szültek gyermeket. Mindez azonban nem feltétlenül hátrány: a kutatás felhívja rá a figyelmet, hogy a relatíve későn változó korba lépett hölgyeknek magasabb esélyük van az emlő és a méhnyak daganatos megbetegedéseire, mint a hormonális és testi változásokon előbb átesett nőknek. Esetükben viszont alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedések aránya.

Mint a tudósok ezzel összefüggésben emlékeztetnek rá: a nők általában a menopauza első jeleit megelőző nagyjából tíz évben többnyire már nem tudnak teherbe esni. A nyugati világban a hölgyek általában 51 évesen lépnek be a változó korba, és ekkoriban zajlanak le az utolsó menstruációs ciklusok is. Az egyéni eltérések ugyanakkor jelentősek, hiszen egyeseknél már a negyvenes években eljön a kor, mások pedig még hatvanhoz közelítve is rendszeresen menstruálnak.

betegvagyok.hu/dmd

 


<< Vissza a hirekhez