2019. November 19. Kedd, Erzsébet  
Állítsd meg az öregedést
5 tipp a bőrápoláshoz

A bőr általános öregedése másképp érinti a bőr három rétegét (a felhámot, az irhát és a bőralját), melyek közül a bőr tömörsége, sűrűsége szempontjából az irha felső részének változása a döntő. Az irha és a felhám kapcsolódását biztosító réteg közepén véredények találhatóak: ezek táplálják a bőr felső rétegét a szükséges oxigénnel, nedvességgel és különféle tápanyagokkal.

1. Megfelelő arctisztítás

Ha rendszeresen sminkelsz, nem elég a víz, de még a tonik vagy az arctej sem, mert csak ezekkel nem lehet megfelelően eltüntetni a szennyeződéseket a pórusokból. Ha szennyeződések maradnak a pórusok között, akkor azok is szépen felszívódnak és gyulladást okoznak. A megfelelő pórustisztítók általában habzó, mélyen tisztító készítmények, ezért ajánlott ilyent választani és este is, reggel is használni. Fiatal korban még a hidratálásé a főszerep. Fontos a legalább 2 liter vízfogyasztás, hogy a bőr automatikus vízveszteségét pótold. Használj lágyan hidratáló arckrémet, abban az esetben, ha azt érzed, hogy feszül az arcbőr. Ezt nem minden esetben és minden nap kell megtenni, mert előfordulhat, hogy a tonikon kívül egyelőre másra nem lesz szükség. Ezzel a napi rutinnal fenntartható a megfelelő állapotot. Ne feledd, hogy a ráncos és hámló bőr egyik alapfeltétele, hogy engeded kiszáradni bőrt. Konklúzió tehát, hogy már fiatalon is kell figyelni az arc ápolására, védeni kell a szennyeződésektől, az erős napsütéstől, a fagyos hidegtől, a kiszáradástól és az irritációtól.

2. Napkrém használata

A testrészek közül az arc, a kéz és a dekoltázs van a leginkább kitéve az UV-sugárzásnak. A napsütés megfelelő mennyiségben javíthatja a hangulatot, serkenti a D-vitamin termelést, élénkíti a vérkeringést, valamint javítja az anyagcserét, azonban a túl sok napsugárzás nagyon káros. A nap okozta ártalmak közé tartozik a bőr idő előtti öregedése, a hiperpigmentáció, sőt még a bőrrák is. A napfénnyel kapcsolatos bőrbántalmak listája hosszú, de a jó hír az, hogy sok ártalmat el lehet kerülni. A daganatképződés szempontjából a veszélyesebb UVA sugarak ellen azonban nincs természetes védelem, ezért ajánlott a napi szintű fényvédő krémek használata.

3. Kezd korán a ránctalanító krémek alkalmazását

Korosztálytól függetlenül mindenkinek tudnia kell, hogy a legfontosabb tényező az, hogy milyen életmódot éltél és az évek folyamán milyen arcápolási rutint alakítottál ki magadnak. A bőrön a negatív hatások mind-mind megmutatkoznak és kitörölhetetlen nyomot hagyhatnak. Ezért tehát, mint az élet minden területén, az arcápolásban is a megelőzésre kell törekedni. Ha hosszú éveken át nem kímélted a bőrödet és arcodat, akkor nincs visszaút, nincs az az arcápoló készítmény, ami segíthet,

4. Egészséges életmód

Nincs az a csodakenőcs vagy rafinált kozmetikai módszer, amely annyit használna a bőrnek, mint a tápláló étrend és a testmozgás. Ahhoz, hogy a bőr egészséges és fiatalos maradjon, rendszeres utánpótlás szükséges az alapvető tápanyagokból, közöttük a fehérjékből, a zsírokból, a vitaminokból, az ásványi anyagokból – és persze a vízből. A testmozgásnak köszönhetően javul a véráramlás, vele együtt pedig a bőr vér- és oxigénellátása is. A bőr a belélegzett oxigénnek mintegy 7%-át használja fel. Ha a korral egyre kevesebbet mozogsz, kevesebb oxigént kap a szervezet, és ez bizony meglátszik a bőr állapotán. Az antioxidánsok – például az E-, C- és A-vitamin – különösen fontosak, mert ezek védenek az öregedés folyamatát a sejtek és szövetek károsítása révén gyorsító szabadgyökök hatásával szemben.

5. Az argánolaj ereje

Nem mindegy azonban, hogy milyen olajat választunk. Mind közül a legjobb az argánolaj Az argánolajat egy különleges fából sajtolják, amely csak Marokkóban található. 80 százalékban zsírsavakból áll. A benne található A- és E vitamin csökkenti a ráncok, szarkalábak, májfoltok és a megereszkedett bőr láthatóságát. Az argánolaj gyorsan felszívódik, és nem marad tőle olajos érzetű a bőr. Mindenféle bőrtípusnak ajánlott a használata, beleértve a zsíros és az érzékeny bőrtípusúakat is. Miután alaposan megtisztítottad a bőröd, csepegtess néhány csepp argánolajat a tenyeredbe, és körkörös mozdulatokkal gyengéden masszírozd be. Ezt minden nap lefekvés előtt ismételd meg.Az öregedés jeleinek megállítása során a legfontosabb a megelőzés. Sosem lehet elég korán elkezdeni, de ugyanúgy sosem lehet elég későn az arccal foglalkozni. A fent említett módszerekeket bárki napi szinten használni tudja, de ha látványosabb eredményt szeretnél, válaszd valamelyik ránctalanító kezelést.

Forrás: flyerz.hu


<< Vissza a hirekhez